Költözködés

No hát akkor, ez az utolsó bejegyzésem ide.
Mivel úgy érzem, hogy ilyen "bejegyzés elveszítős, komment elveszítős, sablon elveszítős" - sőt, szinte mindent elveszítős dologra nincsen többet szükségem, blogot váltok.

Mivel mindenki szerint az az überfrankó, wordpress-re esett a választás. Csak még meg kell szoknom valahogyan. (:

Itt lehet keresni:

http://azvanhogy.wordpress.com/

Reggeli örömök

Felkeltem lezuhanyoztam, hajat mostam, és leültem a gép elé. Már nagyban moderálok, de azért közben felnézek fb-ra, hogy hátha a Réka visszaírt, hogy mikor találkozzunk. Erre, a Patrik rám írt, (nem is értettem, soha nem szoktunk beszélni) mondanám, hogy fényévente egyszer, de a Réka megtanította nekem, hogy az egy távolság. :P Szóval a kiscsákó a következő miatt írt:

Patrik:

nincs valami perverz bnood?

Én:

lol, hát ezt biztos nem kérdezted még, rémlene

van, speciel XD

mert?

Patrik:

mert kanos vaggyok

Én:

lol

háát, nem hiszem hogy egymás esetei lennétek

meg szerintem

nem rég jött össze valakivel

x')

de ha esetleg összefutok valakivel aki hasonlóképp érez mint te (és lány) akkor majd szólok

Patrik:

oksa koszi

de ollyan kene aki megisteszi amit kerek

Én:

hát van egy ötletem

gyűjts pénzt kurvára

xD

garantált a siker

Patrik:

ezt mar mindenki mondta

Én:

és ennek ellenére sem fontoltad meg a dolgot?

: D

Patrik:

nem :p
Akk szia, de télleg szólj ha van

A gyerek, az összes ismerősére ráír facebook-on, hogy megkérdezze, nincs-e az illetőnek egy olyan barátnője, aki csak úgy, "ingyér" mindent megcsinál a kis perverznek amit kér. Hát bazmeg, én kérek elnézést. x')

Címkék

Tök sok blogban azt látom, hogy az emberek címkéket gyártanak a bejegyzéseikhez. Arra gondoltam, én is címkézhetnék... Aztán rájöttem, hogy nem fogok.

Umm... Csináltam ma karkötőt, és megállapítottam, hogy ez a kaparós dolog nem megy nekem. Van olyan fajtája a kézműveskedésnek amelyre képes vagyok, illetve olyan is amelyre nem. Ez az utóbbi. De a karkötő jó lett. (szokás szerint) Az még megy. >.>

Elküldtem a pályázatot, aztán komolyan elgondolkodtam rajta, hogy normális vagyok-e. Szerintem szuper lesz, már ha sikerül. Meglátjuk. : D

Ezt az egy bejegyzést azért felcímkéztem. Szerintem több ilyen nem lesz, szal jól nézzétek meg.^^

Tudors.

"Ha összevetjük az ember földön eltöltött életét, azzal az idővel, amelyről nincs tudomásunk, akkor ez az élet olybá tűnik, mint amikor egy fürge fecske átrepül egy tánctermen, egy téli napon. A fecske, pár pillanatnyi megnyugvás után, eltűnik a szemünk elől, a téli világban, ahonnan érkezett. Noha az ember megjelenik egy időre ezen a földön, arról, hogy mi történt az életünk előtt, vagy, hogy mi jön később, semmit sem tudunk."

Rohadtul hiányzik. Már vagy fél éve, hogy megnéztem az utolsó részt, és még mindig hiányzik. Szerintem elölről fogom kezdeni az egész sorozatot. Nem hagyom még hogy vége legyen. Nem lehet. :/

Játszani pedig nem akar velem senki, az internetem is szarakszik... Ő sincs sehol, persze tudom hogy ma nem is jön, nem beszéltük meg... Csak attól még jó lenne. Egyébként is olyan paff vagyok. A Rékát meg hatszor hívtam ma, írtam neki fb-n és semmi válasz nem jött 2 perccel ezelőttig, amikor aztán közölte h ja bocs, de nem figyelt. Fasza.

Egyébként megyek Baj-ra a Korcáékhoz. Bár 2 hónapja kérdezget, hogy megyek-e, én most találtam ki, teljesen random módon. Csak úgy közöltem valamit. Megbánom vajon? Végül is, csak jó emberek lesznek ott. Igaz, a felük hisztis, és furcsa szokásokkal teli. De azért biztos lesz valahogy. Ha nem, akkor meg nem. Végül is, leszarom.

Egyébként meg eszembe jutott, hogy Törökországról nem írtam semmit... Bazi meleg. Asszem többet nem is akarok róla írni. Ha mindent leírnék az túl sok lenne, kevesebbet meg nem érdemes.

Ennek a bejegyzésnek meg semmi értelme. Úgy amúgy.

Ennyi voltam mára. *eltakarodik*

Ez az az állapot...

Amikor már az instant tésztát sincsen lelkierőm megfőzni.

Egyébként a dög kutyám, megette a kedvenc magassarkúmat. Illetve csak a sarkát, de hát a magassarkúnak ugye pont a sarka a lényeg. Minderre keltem reggel nyolckor, úgy három óra alvás után, mert az éjjel bizony elég nehezen jött álom a szemecskéimre, mondhatni gyakorlatilag nem is jött. Ezek után, még velem álltak neki kötözködni, miegyéb, én meg meg tudtam volna mindenkit egyesével fojtani. Pedig azt mondják, nyugodt ember vagyok.

Mondtam anyunak, hogy kimosom a cuccaimat, erre lelkesen közölte, hogy persze, meg mindenki ruháját kimossuk most egybe. Lelkesen be is pakolta a mosógépet... Aztán mikor mentem teregetni látom, hogy ugyan anyu, a barátja terítőnyi méretű alsógatyáit sikeresen betette a mosásba, de valahogy az én cuccaim kimaradtak. Hát könyörgöm, ki utazik holnap reggel? Én, vagy Mr. "Gyorsabban fogyasztom az alsógatyákat mint az automata váltós Audi a benzint"?!

Hát, itt kurva nagy bajok lesznek még, ha sokat kell velük élnem. o.O

Dilemma.

Az mindig van, az vagyok Én magam is. Mert helyettem dönteni senki nem tud... De ha nekem egyszerűen nem megy? Próbálom magamat összevetni a valósággal, másokkal, és megint a valósággal. Mert ha másoknak megy, nekem miért ne? De attól, hogy nekik megy, miért kellene, hogy nekem is menjen? Mert azt ugye tudjuk, hogy én általában többet szívok a dolgokért mint bárki a környezetemben. Valahogy szarul sikerülhettem, de semmi nem megy olyan könnyen... De most az egyszer, lehet hogy bízhatnék magamban? Bár minek... Most gyáva lennék, vagy inkább józan? Vagy egyik sem csak nyafogok. -.-

Hát gyerekek, én inkább feldobok egy érmét. T.T

Szégyen.

Ti tudtátok, hogy az Auchan-os sajtos kifli nem fér bele a tejfölös dobozba? Nem örülök.

I'm a weirdo.

Ok, ez a mai a furcsaságok reggele.

Kezdhetjük azzal, hogy legalább két hete nem keltem ilyen korán. (már fél tíz előtt nem sokkal!)... Aztán rögtön folytathatjuk ott, hogy blogolok (o.O), már írtam hsz.-t, beszéltem anyuval... Nem mellesleg pedig fel vagyok öltözve, meg is fésülködtem (!) és még fél 11 sincs. Hát lőjetek le. :D A legtöbb embernél ez persze gondolom normális... Meg mondjuk iskola időben, szerény személyemnél is az volna... De hogy ilyenkor? Minden esetre pozitívan lepődtem meg, ideje lesz megtapasztalni lassan azt is, milyen az amikor, a nap nem csak 12 órából áll, de legalább 14-16-ból. És egyébként is, nem volt még olyan régen, csak pár napja, hogy egy órácskát sem aludtam egyik éjjel. Azt ki kellett hevernem. Azt hiszem már csak egy fontos dolog hiányzik... Igen.

Megyek reggelizni. *-*

Mhm.

Hiányzol, pedig csak aludni mentél el. De akkor is hiányzol. Hajjaj. :/

O' la la

Hát emberek ha így folytatom, még a végén újra elkezdek blogolni... Volt annyi eszem, és elkotyogtam Nikinek hogy van egy blogom, Ő meg persze teljesen lelkes lett. Segített is nekem pár dologban a sablonnal kapcsolatban, ami még hátra volt a tökéletesítéshez.^^ Minden esetre nem is baj, talán a kezdőlöketet adta csak meg nekem, amire már egyébként is szükségem volt. A löket adásokban, bátorításban, lelkesítésben Ő egyébként is jó. :) Lehet kirakom majd a linket Bagolykőre is, már úgyis rágja a fülemet. Meg egyébként, régen is kint volt, valamikor még az ősidőkben.

Ma anyuval tanítottuk a kutyát lábat törölni. Nem, nem gondolom hogy normálisak vagyunk. Szegénynek halvány gőze nem volt mit kellett volna csinálnia, de olyan aranyos volt ahogyan próbálkozott. :D

A háttérben megy a Mamma Mia, én meg énekelem vele a dalokat, közben meg hsz.-t írogatok. Van itt mára minden. :))

Ez a bejegyzés ennél nem lesz hosszabb, de még csak most mászok vissza a blogolásba, senki nem várhat semmit. :P

Emlékszem.

Még tisztán emlékszem, de már azt kívánom bár ne lenne így. Ülök a gép előtt és azon gondolkodom, miért is jöttem vissza tulajdonképpen? Sehol nem voltam már akkor sem mielőtt elmentem volna, miért kellett visszajönni és elölről kezdeni az egészet? Én emlékszem a prefektusi járőrözésre, a kalandmesteri csevegőre, a beszélgetésekre, játékokra, a Navinés találkozóra, az emberekre akik színesebbé tették a világomat... De most mi van? Most, hogy visszajöttem, az emberek akiket imádtam gyakorlatilag mind eltűntek, és nem tudom hogy hová, hogy hogyan lehetne újra a régi. Meglátok egy-két régebbi hozzászólást, egy-egy táboros fotót, vagy facebook-on pár vicces hozzászólást... És komolyan sírni lenne kedvem. Azok, akik itt maradtak, ők is elfelejtettek, én pedig nem találom a helyem, hiába próbálom. Szar az egész, tudom hogy nem lesz már olyan mint volt, de ha olyan lenne valamikor... Még az sem ér semmit. Szar ahogy van, de közben mégis jó, mert olyan mintha egy végtagomat visszakaptam volna, ami nélkül nehéz volt élni. De az a bizonyos végtag, mintha már nem illene rám.

Ps: Véres szűzmáriaaa

Régen nem írtam, mert ugye volt ez a sítábor, aztán pedig pótolnom kellett a suliban egy heti anyagot, szóval nem unatkoztam.

Mostanra sikerül rávennem magam, hogy írjak, még nem telt elég idő ahhoz, hogy elfelejtsek mindent a táborról, úgyhogy talán még tudok róla írni. Ha pár rövid mondatban kellene jellemeznem, akkor azt mondanám:

Horror sztorik.Üvegezés.Száguldozás.Csákányos felvonó.Véres szűzmária. Bloody Mary. (dettó)Imre dédpapa.Szellemidézés.Igeeeen. Vince és Szása lánnyá sminkelése.Rumadai.Szandrosz a wowos.Vécé szoba.Popsi tepsi.Kéznyalogató debil.Döglött kutya.Elgörbült (de gyönyörű) síbot.Leesős léc.Csenivel az ütközések.Buuuszozáás.

És még sorolhatnám, lehet majd később ki is bővítem, ha lesz ihletem, időm, meg netem.

Minden esetre, iszonyatosan jó volt. Ritkán vagyok ilyen hosszútávon ilyen boldog és kipihent. És pénteken vár a farsang a mókusban! Jajj de jó lesz Istenem. És ha mázlim van (és tudom, hogy lesz, mert a Paul is mondta) akkor Ő is ott lesz. Nem is tudom már mióta vártam erre. *-* Az egyetlen hátránya, hogy sokat kellett tanulnom, de elviselem. Természetesen. Mert ez minden megér. Úúú linkelek egy videót. A lényeg benne az, hogy a táborban mindenki (én is) tudta végig a dalt kívülről, és a refrén alatt menő táncot is. Még kép is van ahogy együtt táncolunk. Annyira szeretlek titekeeet!

Szóval a videó:

Egyébként, voltunk az osztállyal fogdokinál. A Moldoványi a legidegesítőbbkö*ögállat akivel valaha találkoztam. Imádom, mikor valaki hatalmas lúzer létére irtó menőnek hiszi magát... És hogy próbált oltogatni ma... Elvan a gyerek ha játszik. :))

Minden esetre. Álljatok ki a tükör elé éjfélkor töksötétben egy szál mobillal (vagy valami fényforrással, amivel épphogy csak látjátok az arcotokat) képzeljétek el, hogy nagy szemetek van, amiből véres könnyek folynak, az arcotokról csurog a vér, és hasonlítotok Szűz Máriára. Közben mondogassátok kitartóan, hogy Véresszűzmária, véresszűzmária stb. Ezek után szép álmokat. :D

Egy újabb nap

Nos kis változásokon ment át ma a blogom, gondolom ez feltűnt... Nem volt kedvem folytatni a tegnapi bejegyzést, így újat kezdtem.Egyetlen dolgot utálok mégis a fekete háttérben: Hogy nem bírom átállítani azt a szemét komment betűszínt és persze fekete alapon fekete betűkkel senki nem tud olvasni! Ááááá, utálom. :(

Tegnap még annyit akartam hozzáfűzni a bejegyzéshez, hogy Fruzsival túl vagyunk életünk legjobb ének óráján:

gondolom ez magáért beszél... Nem unatkoztunk. :))

Egyébként ma semmi nem történt... Szép, ennyi erővel már módosíthattam volna a tegnapi bejegyzést is... De az nem olyan buli, na.

Exuse me, would you be able to fuck yourself, please?

Röviden és tömören: lol

Most már csak röhögök, mert sírni szar, pedig néha ahhoz lenne kedvem. De azért is röhögök, mert az egészséges, mert szépít, és mert erősíti a hasizmaim.

A cím magért beszél, bizonyos szarkovácsoknak és egyebeknek küldeném, és nem, nem kívánok választ kapni. Igen, jól sejtitek, hármast kaptam fizikából. x)

Igazából mióta nem írtam, elég sok minden megváltozott. Úgy kellett összeszednem az asztal alól a leesett államat, mikor láttam, hogy nem is olyan régen, még mennyire utáltam a Fruzsit, most meg a legjobb barátok címet viselők sorában álldogál. És vigyorog. Álldogál mert vigyorog és vigyorog mert álldogál. És mindig vigyorog. Na mindegy, kiderült, (miért, be is tud?) hogy egy iszonyat édes csaj, csak néha kicsit nagy a szája.

Egyébként újabb meglátásaim között szerepel az is, hogy még mindig esik az égből ez a szar, és hogy nem hajlandó tavaszodni, pedig utálom a telet, utálom a havat, és mindent ami hideg vagy túl nedves.

Egyébként a félévi eredményeimmel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy rosszabbak lettek mint bármikor. De hát ugye, gimnázium. Ez van. Szprájt.

A bejegyzést majd még folytatom, de szeretnék szkennelni egy képet, és ahhoz sajnos kell anyu laptopja...

Blogolgatunk? Blogolgatunk.

Ez a bejegyzés most egyetlen Shatziee-mnak van címezve. (értsd. Révay Júlia - a szerk.) Ilyen kitartóan még senki nem rágta a fülem, hogy blogoljak, gondoltam ha már nem lehetett az oviban word ikon a jele (mert bizony miközben Vállas tanár úr az egekig magasztalta a cuki kis képecskéket, meg is súgta nekem) szóval az óvodai trauma után, úgy gondoltam, igazán lehetne neki most, november 24-én hanuka. (Egyébként hazugság, mert nem ezt gondoltam, mert tegnapra gondoltam, csak anyukám megakadályozott postoló tevékenységemben.) Szóval most írok, nesztek. Bár még fogalmam sincs mi lesz a téma, majd útközben kitalálom, ahogy szoktam. Ma egyébként új rekordot állítottam fel: 18,5 perc alatt készen lettem a zuhanyozással és a hajmosással is együttvéve. El is gondolkodtam, akkor ez most az egyenletes sebesség mintapéldája? Nem, nem ment agyamra a fizika óra, mint láthatjátok. Egyébként megint komoly csalódás ért. Tudniillik ma nem volt gitár zenekar, csak óra, és totál örültem, mint majom a farkának, hogy akkor most lesz másfél órám minden házimra és zuhanyozni+hajat mosni. Aha, meg ahogy azt én elképzelem. Másfél órán keresztül írtam a német házimat, (na jó, szorgalmi) SZÜLŐI SEGÍTSÉGGEL! Hogy egyedül nem tudom megcsinálni azt még elhiszem, de hogy ketten. Ha ezek után nem kapok rá ötöst, esküszöm bevetem magam az első 86-os busz elé. Egyébként minden szép és jó (kb. mint eddig :P) egyet tippelhettek, milyen lánnyal töltöm mostanában az osztályból a legtöbb időt. Várjatok segítek: Rövid kis történetben ábrázolom, mennyire szereti az osztály (velem együtt) csak én sajnos nem bírom lerázni, miközben másnak megy.

Szóval sétálunk át a tornacsarnokba infó órára... Megállunk az ajtó előtt, öten, Áron, Bundi, Fruzsi (fsz.) Réka és Én. Várjuk mind azt öten, hogy valaki végre nyissa az ajtót. Áron kinyitja, kimegy. Bundi közvetlenül mögötte, de azért megáll és előre enged engem. Én hitetlenkedve ránézek egy "úristen, te beteg vagy?" arckifejezéssel, de azért örülök, mert ugye miért ne? Fruzsi jönne utánam, erre hallom a hátam mögött: Te nem! És Bundi kicsörtet az udvarra, az ajtót jól a Fruzsi képébe vágva.

Nos igen, ez lenne Fruzsina, aki nekem most állítólag a barátnőm. Már bocs de: MUHAHAHAHA!

Következő téma: Tegnap csináltam egy rakat facebook-os tesztet, mert halálra untam az agyam. Azt hiszem, ezek a tesztek az önismeret alapjai... Olyan dolgokat tudtam meg magamról... Tudtátok, hogy én egy retardált perverz vagyok? Na látjátok. Facebook szerint, az vagyok. A nyolcadik teszt után, vetettem egy szánakozó pillantást a monitorra, és inkább becsuktam az ablakot. 

Miután az élet eme nagy dolgait tovább adtam, ideje húznom aludni, mert tegnap is olyan későn kerültem ágyba, hogy ma úgy éreztem magam, mint egy élőhulla. Vicces mi? :P Szóval, most, tudván, hogy Juli nem vár holnap egy baltával az osztályteremben... Nyugodt szívvel megyek lefeküdni. 

Szerelmes vagyok...

De nagyon...

Hát nem gyönyörűűű?! Annyira várom... Hogy nagyonnagyon. *-*

Összezavarodva

Soha nem voltam a hosszas lelkizés híve. Ha fájt valami, egyszer, alaposan kiürítettem valakinek a lelkem és mire becsuktam a számat, le is zártam mindent, és soha, vagy csak nagyon ritkán került szóba újra. Most valahogy mégis folyamatosan azon kapom magamat, hogy szeptember eleje óta, vissza-vissza tér a gondolataim közé az a kis kellemetlen tényező, ami még nyáron sem hagyott nyugodni, és még akkor is feltűnt, ha nem is én magam kerestem. Lehet, sőt valószínű, hogy senki egy árva szót nem fog érteni ebből a hülye szövegelésből, amit itt lenyomok, de őszintén szólva: Nem érdekel. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy a blogom egy szar olvasmány, mert csak nyafogok benne. Nem vagyok ennyire rosszul, csak valahogy ha jó a kedvem, eszembe sem jut ide írni, viszont ha ki kell beszélnem magamból minden szar problémámat... Akkor valahogy hamarabb írom a freeblog-ot a bőngészőbe. Ha a horoszkópomat olvasom, az övét már nem nyitom meg. Elfelejtettem, kiírtam magamból, és ez még jobban kiborít, mintha másra sem tudnék gondolni. Pedig tudom, hogy állati rossz érzés lenne, mert fájna, hogy már nincs, hiszen kinek nem fáj egy barát elvesztése? Én nem így akartam a dolgokat, hogy Ő mit akart, arról pedig fogalmam sincs... Mert sosem monda. Én bolond pedig sosem kérdeztem tőle, pedig kellett volna, de túl gyáva majom voltam. Mondhatnám, hogy ez az én formám, de nem voltam én mindig ilyen! Nem is tudom mitől féltem. Lehet csak egyszerűen csalódtam volna benne, ha nem azokat a válaszokat adja, amiket én hallani akartam tőle. Mondanám, hogy nem érdekel, de akármit csinálok, az jut az eszembe, Vele milyen lenne ugyan ez? Hiányzik. Borzalmasan hiányzik.

Fél órája nem tudom eldönteni, eküldjem-e ezt a bejegyzést? Kíváncsi lenne rá bárki? Hatszor töröltem, és vissza is másoltam a szöveget. Úgyis mindegy minden, nem? Akkor meg... Olvassatok csak.

Az emberek túl sokat foglalkoznak vele, hogy mások mit gondolnak róluk. A blogom arra van, hogy a saját véleményem, esetleg érzéseim írjam le benne. Nézzenek búbánatos szerencsétlen bolondnak, én tudom, hogy nem vagyok az, csak vannak pillanataim, mikor emészteni kezdem magam. Ha belegondolok, a mai napomról mennyi szépet írhatnék... Főztem, és állat jó lett. Írhatnék erről, a gólyabálról, az új barátaimról, hogy milyen édes az öcsikém. Csak valahogy most nem ez érdekel, így a bejegyzés sem erről fog szólni. Utálom megjátszani magam, szarul is ment mindig. Ezért nem is teszem.

Sárga. Fekete. Sárga. Fekete.

Sárga. Fekete. Sárga. Fekete.

 Szar reggelem után, teljes extázisban néztem ezeket a nyugtató színeket, amelyek kis lelki békét hoztak számomra... Csak ültem a HÉV-en, néztem ki a fejemből.... És akkor:

 - Anyu, az a lány miért nézi annak a néninek a cicijét?

 Döbbenten vettem tudomásul, hogy a meglepően Navinés ruhadarabok (későbbi megfigyeléseim szerint) egy kb. 17-19 éves csajhoz tartoztak, akinek úgy bámultam a pólózatát, mint aki szerelemes. Ezek után sunnyogva elfordítottam a tekintetem, és örömmel konstatáltam, hogy egy megálló múlva végre leszállhatok.

Ezek után... No comment. ^^

Vazeee^^

Ójee^^

Szombat alkalmából, anyu meghívta ide egy rakat barátnőjét az utázson készült fényképeket nézegetni, kielemezgetni. Nem is lett volna semmi probléma, ha én szépen kivonom magam a dolgokból, ahogy azt mindig elképzelem, és ahogy soha nem jön össze. Egész nap takarítottunk, közben egyszer sírógörcsöt kaptam (na nem a megerőltető takarítástól...) úgyhogy érdekesen telt a nap, főleg az este, amikor megjelent a barátnőm, mint felmentősereg, pedig úgy volt, hogy nem jön át. Jött az öccse is, aki fél perc alatt szétpakolta az egész szobámat, ahogy azt előre sejtettem, ezzel is tönkretéve egész napos munkámat. Segáz, hisz azért pakoltam el, hogy ő majd jön, és szétpakol nekem. -__-" Estére hála Esztellának, már egész használható állapotba kerültem, és a végén már málnaszörpöt köpködve röhögtünk a gép előtt. Megöltünk pár illetőt a sims3 segítségével, és ezek után gitároztunk kicsit az öccsével. Ezek után, halált megvető bátorsággal nézek neki a holnapnak, ami a családi buliról fog szólni, ójee. Juli kitett gólyatáboros képeket, és rájöttem, hogy egészen megszerettem őket, így két hét alatt. Áronnal óra alatt megdumáltuk, hogy a korkülönbség tönkreteszi a kapcsolatot Kosztolányi és az irodalomtanár között. Hiába, az értelem azért látszik, pedig elvileg mi még az okos gyerekek vagyunk. Valahogy elég ránéznem a Válasra (info tanár), hogy elfeljtesem, hogy valha is volt bennem valami értelem. Tegnap küldtem róla egy képet Katának, első reakció: JÉZUS!!! Hát szegény olyan... MUHAHAHA!  És most én kérek elnézést. De azért szeretjük.^^ Ééés, rákattantam Lily Allenre, de most nem teszek be videót, pedig eltökélt szándékom volt... Majd legközelebb. Na ezek után mondja meg bárki, most hogyan érzem magam?! Én olyan fele-fele állásra tippelek. Végül is, ameddig nem borul a mérleg, addig yoo lesz.